Nagy idők nagy embereket kívánnak. Vannak szerény, fel nem ismert hősök, akiket
nem dicsőít a történelem, mint Napóleont. Jellemrajzuk elhomályosítaná még makedóniai
Nagy Sándor dicsőségét is. Manapság, a prágai utcákon járva, találkozhattok egy
ütött-kopott férfival, aki maga sem tudja, milyen jelentős szerepet játszott
a mostani nagy idők történetében. Szerényen megy a dolga után, nem zaklat senkit,
és sem zaklatják interjúért az újságírók. Ha megkérdeznétek, hogy hívják, egyszerűen
és szerényen így felelne:
S ez a csendes, szerény, ütött-kopott férfi valóban nem más, mint Svejk, a
derék öreg katona, a rettenthetetlen hős, akit annak idején az osztrák monarchiában
oly sokat emlegetett a cseh királyság minden polgára, s akinek most, a köztársaságban
sem halványulhat el a dicsősége.
Én nagyon-nagyon szeretem ezt a derék katonát, Svejket, s közzétéve
világháborús kalandjait, meg vagyok győződve, hogy ti is mindannyian szívetekbe
fogadjátok
e szerény, fel nem ismert hőst. Nem gyújtotta ő fel semmiféle istennő templomát
Epheszoszban, mint az a tökkelütött Hérosztratosz, hogy bekerüljön a lapokba
és az iskolai oplvasókönyvekbe.
S ennyi elég is.
